A héten kezdetét veszi 3 részes “Történelmi tévhitek” című sorozatunk, amelynek során olyan közismert történelmi eseményekről rántjuk le a leplet, amelyek eddig tévesen éltek a köztudatban. Az e heti témánk: Nero felgyújtotta Rómát.
Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus, elterjedt nevén: Nero mindössze 16 éves volt, amikor az ókor legnagyobb birodalmának élére került. A szóbeszéd a legkegyetlenebb uralkodónak titulálta a római császárt, aki állítólag meggyilkoltatta édesanyját és feleségeit; őrült volt és züllött életmódot élt; nem törődött a birodalom irányításával; és még Rómát is felgyújtotta. Tényleg ez történt?
Rómában a lángok Kr.u. 64. július 18-i éjszakáján csaptak fel a Palatinus-domb lábánál, a Circus Maximus közelében. A főváros 14 kerületéből csak négyet tudtak megmenteni, három pedig teljesen megsemmisült. Több forrás is állítja, hogy a tűzvész 6 napon és 7 éjszakán keresztül tartott, majd a sikeres tűzoltást követően az Esquilinusnál ismételten vörösbe borult a város. Nagyjából 200 000 polgár vált hajléktalanná, és sokan vesztették életüket a menekülés közepette. A szerencsétlenség bűnbakkereséssel párosult, amelyet a lakosság Nero személyében talált meg. Az utókor téves állításaihoz – miszerint a császár felelős a római nagy tűzvészért – nagyban hozzájárult Suetonius és Cassius Dio történészek leírásai, akik elterjesztették a köztudatban, hogy Nero a Maecanas-toronyból nézte végig a lángoló várost, miközben lírán játszott és Trója elestéről énekelt. Temérdeken úgy gondolták, hogy a kegyetlen császár azért gyújtatta fel szolgáival Rómát, mert egyrészt nem tetszett neki a városkép, másrészt az új palotájához, a Domus Aurea-palotakomplexum felépítéséhez kellett a hely. Azonban, mindez csak fikció!
Tacitus történész volt az egyetlen, aki élt a nagy tűzvész idején (ekkor 8 éves volt!). Leírásaiból olvasható, hogy nem zárja ki teljes mértékben Nero felelősségét, de bizton állítja, hogy a császár nem tartózkodott Rómában, hanem Antiumban volt a tűz keletkezésekor. Sőt! A tűzvész hallatán a császár visszatért a fővárosba és vezette a segélyakciókat. Például: felajánlotta a hajléktalanná vált polgárok számára ingatlanai bizonyos részeit, valamint saját anyagi forrásait, ideiglenes barakkokat készíttetett; leszállította a gabona árát; etc. Mindemellett, e nagy szerencsétlenségben odaveszett féltve őrzött műkincsgyűjteménye is, valamint a Palatinus-dombon álló császári paloták nagy része. Miért gyújtotta volna fel Rómát?
Elég volt egy emberi mulasztásból vagy az erős széltől felborult olajlámpa is ahhoz, hogy a városkép vérvörössé váljon. Tulajdonképpen – az utcaszerkezetből adódóan -, a szűk sikátorok miatt nem lehetett megoldani rendesen a katasztrófavédelmet, másrészt Róma ezen részén ritkák voltak a fallal körülvett paloták, a házak nagy része pedig fából épült.
Természetesen, Nero okolása csak olaj volt a tűzre, válasza pedig közel 300 ember életébe került. Ha Róma bűnbakot akart, azt meg is kapta, méghozzá a keresztények személyében, hiszen mint új, rejtélyes vallás gyakorlói sokszor jövendöltek Róma pusztulásáról, amely gyanúsnak bizonyult. Nero parancsára kínvallatások vették kezdetét, az elfogott keresztényeket pedig kivégezték máglyán, keresztre feszítve, vagy vadászkutyákkal széttépetve. A reakció nem volt meglepő, mert a keresztények üldözése csak megerősítette azt a hitet, hogy a császár gyújtotta fel Rómát, majd kihasználta a tűzesetet ártatlanok meggyilkolására.
A tűzvész után császári rendelet szabályozta az utcák szélességét, elhelyezkedését, valamint kikötötte, hogy az új épületek téglából épüljenek. Állítólag Nero a tűzvész után egyből hozzálátott az elpusztult területek helyén egy új városrész, Neropolis megépítéséhez!
Tombácz Lilla, szerkesztő